Heavy Rain: Playstation Move Edition PS3 Platinum

6 550 Ft

INGYENES SZÁLLÍTÁS

Eladó új, bontatlan Heavy Rain: Playstation Move Edition Platinum PS3 játékszoftver!

Játékleírás és teszt:

Újabban a szokásosnál is nagyobb mennyiségben veszek magamhoz a klasszikus krimi műfajának jeles képviselőiként számon tartott sorozatokat, valamint ha időm engedi, egész estét thrillereket is. Egyrészt a feszültséggel teli borzongást, másrészt az olykor hihetetlenül csavaros logikával kiagyalt sztorit kedvelem bennük, az adott szériákra jellemző, elképesztően atmoszférikus környezet- és helyzetábrázoláson felül. Az utóbbi időben sajnos erősen eltűnt ez a nyomozós-detektíves stílus a videojátékokból, mely megállapítás vastagon érvényes a konzolos szekcióra. Amennyire látom, műfajtól függetlenül inkább a látványosabb és közvetlenebb, legtöbbször brutális akció került a fókuszba, mely tartalom csak az igazán kiemelkedő címekben gyakorol intenzív és sokáig tartó hatást a játékosra. Ez természetesen az elbeszélt történettel is összefügg; a részletesen kidolgozott, pszichológiai aspektusoktól sem mentes, megkapó sztorikra évek múltán is emlékezünk, és néhány sorozatban pont ezt kedveljük a legjobban. Az ilyen szinten összerakott cuccok (pld. Silent Hill 2) már-már felérnek egy egész estés, „A” kategóriás mozifilmmel.

Az Úr eljövé és mondá…

Habár manapság egyre jobban közeledik egymáshoz a két műfaj, a Quantic Dream már 2005-ben úgy gondolta, egy „interaktív filmmel” reformálja meg a game-ek hagyományos trendjét: ez lett a Fahrenheit, mely nemcsak a player választásaira épülő struktúrájával, hanem lebilincselő történetével és hihetetlenül hangulatos voltával is örökre beírta magát a videojátékok történelmébe. Ugyan a legtöbben arra számítottunk, hogy sok más fejlesztőstúdió fel fogja használni a jól bevált recept részét vagy egészét, de ez nem így történt, legalábbis én nem tudok említeni egy olyan címet sem, mely a Fahrenheithez hasonló felépítésű játékot fémjelez.

Ezek után nem is csoda, hogy a gamer közösség azóta várakozik izgatottan a Playstation 3 exkluzív Heavy Rainre, amióta megtudta, hogy a francia illetőségű Quantic Dream ezen cucc személyében hegeszti az emblematikus Fahrenheit „testvérjátékát” – méghozzá 2006 óta, amely négy éves munkaperiódus példaként is szolgálhatna a különböző szériák új részei életre hívóinak. Szintén fontos információ volt számunkra, hogy a Heavy Raint is az a David Cage írja és rendezi, aki a Fahrenheitet jegyezte, mely tény mondhatni garancia a minőségre. Így lett-e? Felér-e a Heavy Rain a Fahrenheittel, netán túl is szárnyalja azt? 2010 egyik csúcskategóriás és legjobb játékáról beszélünk-e? A lentiekben kiderül.

Öt kismalac

A Heavy Rainben elénk kerülő pszichológiai thriller – az egyik legjobb stílus szerintem! – négy szereplő szemszögéből, valamint személyes élettörténetének kiragadott epizódjain keresztül kerül elbeszélésre, akik közös kapcsolódási pontja egy gyerekekre vadászó sorozatgyilkos: az Origami gyilkos. Nevét onnan kapta, hogy a kizárólag kisfiúkat kereső emberi szörnyeteg egy-egy origami figurát helyez el a bizarr módon esővízben megfojtott áldozatai kezében.

Főszereplőnek az építész Ethan Mars tekinthető, akinek nagyobbik fia balesetben történt elvesztése után azzal a borzalmas ténnyel kell szembenéznie, hogy másik gyermeke, Shaun az Origami gyilkos leendő áldozatává válik. A fiú utáni nyomozás történetébe további három karakter kapcsolódik bele: a testes volta ellenére meglehetősen mozgékony Scott Shelby magándetektív, a különleges képességekkel bíró Norman Jayden FBI ügynök, valamint az elbűvölő szépségű fényképészhölgy, Madison Paige. Fontos mellékszereplő a történetben továbbá az a Lauren Winter nevű, call-girlként tevékenykedő nő, kinek gyermeke szintén a gyilkos áldozata volt korábban.
Csupán néhány nap áll rendelkezésre a gyilkos kézre kerítésére, aki a lehulló csapadékmennyiség növekedésével egyre közelebb kerül Shaun kivégzéséhez – az eső pedig megállás nélkül ömlik! Nemcsak a játék végződése, Ethan és Shaun sorsa, hanem mindegyik szereplő saját története, sőt élete a mi, játékosok döntésétől függ!

A fentiekben vázolt súlyos sztori egy meglehetősen nyugodt életképpel indít: Ethant és teljes családját látjuk már-már idillikus boldogságukban. Olvastam olyan véleményeket, melyek ezt a nyugodt életképet – melynek egyik funkciója a kontroll betanítása – kíméletlenül lehúzták azzal, hogyaszongya’ „lassan indul be a történet”, „unalmas”, és hasonló IQ-harcos okosságok. Miért baj az, hogy nem ugrunk rögtön fejest az ún. akció közepébe? Szerintem igenis szükséges, sőt az érzelmi hatás miatt kötelező bemutatni, hogyan élt Ethan a családját sújtó és annak széthullását okozó, tragikus események előtt, mely nyugodt és világos, szivárványszínű kép még inkább kihangsúlyozza a rákövetkező, a játék egészére jellemző sötét, borús és mélységesen szomorú, nyomasztó, ideges feszültséggel teli tartalmat, mondanivalót. Akinek ez a game lassan indul be, az játsszon kizárólag hack’n slash-sel vagy FPS-sel...

A Heavy Rain történetvezetésére inkább azt mondanám, hogy arányosan váltogatják egymást a nyugodtabb és mozgalmasabb részek. A békésebbekben többek között olyan dolgokat kell végeznünk, amelyeket a való életben naponta megteszünk: lezuhanyoznunk, megtörölköznünk, fésülködnünk, iszunk néhány kortyot a hűtőből kivett narancsleves dobozból… Mint tudjátok, van egy szeretkezés jelenet is, ami szintén kiválóan sikerült, nem közönséges, érzelmekkel teli, megkapó. Az akciódúsabb szekvenciákra szintén nem lehet panasz, sőt! Ezekben élhetjük át videojátékos-pályafutásunk talán legfeszültebb pillanatait: fantasztikusan jól összerakott, rendkívül látványos és tényleg filmszerű támadások, verekedések, lövöldözések, menekülések – akár kocsiban is, őrült módjára száguldva egy forgalmas autópályán! Mindkét típus a képernyőn megjelenő gombok és irányok megfelelőjének azonnali lenyomása szisztémájával került megvalósításra, az akciós részeknél időlimittel. Ha elrontod az adott szekvenciát, akkor nem a „Game Over” képernyő jön, hanem a szereplőd eme sikertelen tettének figyelembevételével – legrosszabb esetben halálával – folytatódik a történet. Mindezek következtében többféle történetirány, majd az azokat követő végkifejlet előhívására van lehetőség, vagyis végig kell vinned néhányszor – becslések szerint legalább ötször – a játékot ahhoz, hogy mindent láthass – elképesztő! (Első nekifutásra a Heavy Rain kb. 10-12 órás mulatság.) Gyakorlatilag elmondható, hogy a game legtöbb jelenete – még a legapróbbak is! – minimum 3-4 különböző módon megélhető, így az is előfordulhat, hogy még több végigjátszás után sem veszel észre, látsz meg, vagy fedezel fel minden lehetséges történést.

Hozz döntést, majd viseld a következményeket!

Mint arról már többször szó volt, ez a stuff igyekszik elmosni a határt film és játék között, azaz nagyon nagymértékben a történetre és az érzelmekre helyezi a hangsúlyt. Mi következik ebből? Mint a filmek nagy többségében, itt is rengeteg a dialógus. A szereplők sokat beszélnek egymással, és a közöttük lezajló kommunikációt mi magunk kontrollálhatjuk az egyik részéről feltett kérdésre a másik által adott, különböző érzések által vezérelt válaszokkal. Így kérdezhetünk pld. megértő, együttérző, taktikás vagy agresszív stílusban. Máskor viszont a kérdésre adandó különböző válaszlehetőségek között kell döntenünk, gyakran igen gyorsan. Mindezekből adja magát a probléma, egyben fontos figyelmeztetés számotokra, hogy a Heavy Rainben választható nyelvek (magyar sajnos nincs) valamelyikének magas szintű birtoklása alapkövetelmény ahhoz, hogy megértsd az egész cucc lényegét. Itt nincsenek klasszikus videojátékos harcok, nincsenek szokásos rejtvények; emberi viszonyokról, morális kérdésekről, ergo intelligensebb, sőt magasztosabb dolgokról van szó, mint egy átlagosabb programban. Szerintem idegennyelv-ismeret nélkül talán csak a fentebb jellemzett akciódús jelenetek élvezhetők a kiváló grafikán felül, de a lényeg átérzése, megélése tökéletesen elveszik. (Valahogy úgy, mint a szintén súlyos sztorival bíró Metal Gear Solid vagy Silent Hill abszolválása során.) Úgyhogy ezt a tényt mindenképpen vegyétek figyelembe, mielőtt beinvesztálnátok a cuccba!

Az irányításba a narráció vázolása során már belemásztam bokáig, szóval most másszunk bele térdig, hiszen sarkalatos és kissé vitatott témakörről van szó. Sokan próbáltátok a demót, tehát már tapasztaltátok a megszokottnak semmiképpen sem nevezhető „bal analóg karral fejet fordítok, R2-vel sétálok” szisztémát. Én sem nagyon értem, mi predesztinálta a Quantic Dream srácait eme rendszer bevezetésére, mert szerintem a kizárólag gombnyomkodásra épülő játékmenet megvalósítható lett volna a tradicionálisabb, csupán a bal analóg kart használó közlekedéssel is. De! Azt gondolom, ez az újítás hamar megszokható és begyakorolható, azaz egyáltalán nem megy a játékélmény egészének rovására - sőt, már-már művészi szintre emeli azt! Az analóg kar a Heavy Rainben nem más, mint a kezed és lábad, egyfajta virtuális végtagod: a tested részévé válik! Nyitsz, löksz és simogatsz vele; felsorolni is nehéz lenne, mennyi egyedi és különleges cselekvés abszolválható, melyekhez több esetben még csak hasonlót sem láthattál eddig videojátékban!

Érdekes módon a jobb analóg karnak csak a gombok és irányok nyomkodásra épülő környezeti interakcióban van funkciója. A kamera rögzített, csupán az L1 segítségével tudjuk két nézőpontból szemlélni az eseményeket. Ez akkor zavaró igazán, amikor valamilyen tereptárgy alaphelyzetben kitakarja az adott szitu kibontásának eszközeként mutogatott gombok jeleit, kvázi egyszerűen nem látod elsőre, mik között lehetne választani (de ez a hiba azért elég ritka, mindenesetre muszáj volt megemlíteni). Az „elvégzendő” mozdulatok jelei egyébként néha elég gyorsan el is tűnnek, ha sokat hezitálsz, ezzel is fokozva a drámai feszültséget egy-egy szituációban. A harmadik dolog, ami szerintem kissé nehézkes, hogy egy összetettebb feladatsornál – pld. magasfeszültségű vezetékek közötti átmászás – az egyes mozdulatokhoz olykor négy-öt gombot is el kell érned és egyszerre lenyomva tartanod a rendelkezésre álló tíz darab ujjaddal. Ezeknél a szituknál bizony nem ártana egy harmadik kéz, de azért ennyi nehézség kell, hogy tökéletesen átélhesd a szereplők problémás helyzeteit. Ezek az átlagon felüli jelenetek, életképek bőven megérik, hogy az apró nehézségek miatt egy kissé megdolgozzunk értük.

Kívül-belül

A sztorin és az érzelmeken túl a Heavy Rain harmadik nagy erőssége a látványvilága. Ami a szereplőket illeti, a cucchoz mellékelt „Hogyan készült?” kisfilmekből kiderül, hogy minden karaktert élő színészek digitalizálásával és motion capture-ön keresztüli szerepeltetésével alkottak meg. Ebből kifolyóan az Unchartedhez hasonlóan rendkívül életszerű a játékban előforduló összes emberi lény mozgása és arcmimikája. Biztos vagyok abban, hogy jelen körülmények között ennél jobban nem lehetett volna megcsinálni a dolgok ezen részét. De a környezetábrázolás feladatát sem vették félvállról a skacok: a külső és belső terek egyaránt gyönyörűek, életszerűek, hitelesek, sebészi precizitással kidolgozottak. Sokszor előfordul, hogy egy ház valamelyik szobájában tartózkodva az ablakon át az eső elől siető járókelőket vagy elhúzó autókat látunk. Szintén nagyon tetszettek a két-háromfelé osztódó képernyőn, több nézőpontból ábrázolt szcenáriók. Amiket viszont szintén muszáj megemlítenem, azok az – inkább csak a játék elején felbukkanó – akadozások, lagolási döccenők, enyhe belassulások, ricegések. Ezek orvoslására már rögtön a megjelenés után megjelent egy frissítés a game-hez, így hát biztosak vagyunk abban, hogy ezeket az apró, kicsi hibákat még javítani fogják a Heavy Rain életre hívói, továbbá a játékélmény egységesen kiváló, az eget verdeső színvonalát szinte egyáltalán nem rontják... azaz nem vonunk le pontot ezen kis fogyatkozás miatt.

Bár olvastam rosszalló véleményeket a szinkronról is, nekem semmi bajom nem volt vele; a színészek minden szempontból remekül teljesítettek. A zene újfent komoly, nagyzenekart is bevonó munka eredménye, és a Silent Hillhez hasonlóan kitűnően árnyalja a szomorú, nyomasztó, érzelmes, máskor akciódús és pattanásig feszült hangulatot. Ugyan nagyon ritkán egy-két akadás az adatok töltése és szinkronizálása miatt itt is előfordul, de nyugodtan kijelenthetem, a muzikális oldal összességében nem is lehetne jobb, ahogy újabban hála Istennek sok mindenre elmondhatom ezt…

Nemigen maradt hátra egyéb az extrák ismertetésén túl. Először is látni fogjátok, hogy minden egyes fejezet önmagában újrajátszható a későbbiekben; viszont ha azt a kis fejezetet máshogy oldottad meg, mint korábban, a rákövetkező részegységek nem fognak változni! Ha gyökeresen más sztorit akarsz, újra kell kezdened a játékot! Az első végigjátszás során – melyet legjobb, ha úgy élvezel végig, ahogy sikerül, bármiféle újrapróbálkozás nélkül – fokozatosan nyílnak meg a vázlatrajzok galériái, összesen három érdekes fejlesztői kisfilm, egy trailer és egy virtuális színész „felvételije”. Én nagyon elégedett voltam ezzel az extra tartalommal, mert főleg a kisfilmek szerintem nagyon sok játékost érdekelnek, és a kiadók általában hajlamosak ezeket kihagyni a sokmillió dolláros költségvetésből. Lehetőségünk van továbbá online tartalmakat is vásárolni (habár én eddig nemigen találtam semmit, ennek bizonyára később, esetleges DLC-k kapcsán lesz funkciója), és hát természetesen ott vannak a trófeák is.
Utóbbiaknak annyi az érdekessége, hogy csak azután kapod meg az információt az adott trofiról, miután megnyitottad, így előre nemigen lehet tudni, mit kéne csinálni a jutalmakért – legalábbis a bronz serlegek esetében. A rejtett serlegek miatt a különböző helyzetek többféle végkifejletét/megoldását a játékosnak kell kitalálnia, ami látványosan növeli a Heavy Rain szavatosságát. A rendelkezésre álló cselekvések tárháza egyébiránt olyan különlegesen gazdag – mindent körbejársz, mindenhova leülsz, mindenhol elnézelődsz, mindent megvizsgálsz, mindent kipróbálsz –, hogy ha a player vérmérséklete vagy hangulata azt diktálja, a történet az átlag 11 óránál sokkal tovább is tarthat.

Ennyi. Habár Martinnal konzultáltunk valamennyit a végső pontszámon, a játékkal töltött első egy-két óra után egyikőnk részéről sem volt kétséges, hogy kiemelkedő minőségű, meglehetősen ritka témaválasztású és elbeszélési stílusú cuccról van szó. Részemről az érzelmi oldal különösen sokat nyomott a latban – értsd többször is tök jókat bőgtem –, és hát ami valóban elviszi a pálmát, az a különféle választási lehetőségekből, döntésekből adódó sok befejezés, végkifejlet. Ergo a Heavy Rain jobb, mint a Fahrenheit, és 2010 egyik legnagyszerűbb címe, hogy a teszt elején feltett kérdéseimre válaszoljak. Egyszerűen elképesztő az a mélység, amit a Heavy Rain képvisel!
Mindazonáltal a játékot nem ajánlhatjuk mindenkinek, úgyhogy a maximális tíz pont láttán ne rohanjatok hanyatt-homlok a boltba. Még egyszer mondom, fontoljátok meg a nyelv dolgot, mert anélkül nagyon sokat veszt a game az élvezeti értékéből. A jó angolosok / németesek viszont ha tehetik, késedelem nélkül szerezzék be, nekik élményekben gazdag felfedezést és izgalmas órákat kívánunk!

Köszönet a cikkért: http://playstationcommunity.hu/note/3001

Selyem Poszterek Twilight Alkonyat New Moon 2db 5 950 Ft

Metroid: Other M NINTENDO WII